Cégadatok ::::

service description:

Alu és PVC nyílászárók gyártása és szerelése.


Ahogy számos magánvállalat, a Noval doo is végigjárta azt a rögös utat, amely során önálló iparos műhelyből, jól felszerelt termelővé vált.

1996-ban kezdte meg munkáját, mint alumínium bútorokat gyártó iparos műhely. A termelés növekedése, valamint a piaci feltételek lehetővé tették, hogy szervezeti formánkat megváltoztassuk és növeljük, úgy a termelés terén, mint az egyre növekvő igények terén. Így 2004-ben kft-vé alakulunk át.

Ma a Noval Kft tizenkét munkást foglalkoztat beleértve a többi szükséges szezonális munkaerőt.

A korszerű termelési vonal mellett felszereltünk egy új gyártósort "URBAN" gépekkel, amely a PVC nyílászárók és üvgek megmunkálásával foglalkozik.

Termelésünk elsősorban a belföldi piacra irányul, a termelés jelentéktelen része évekkel ezelőtt a montenegrói piacra készült.

A szabadkai posta épülete, Nikolas, Manager Belgrád, Raiffeisen bank, Hypo-Alpe-Adria bank, ProCredit bank, Erste bank csak néhányak azok közül akik minket választottak.

Ezen kívül az elmúlt négy évben vállalatunk számos magánlakást és üzleti helyiséget felszerelt termékeivel. Az aláírt szerződések pedig biztosítják vállalatunk számára a további működést.

További elérhetőségek:

  • Proizvodnja
    Ulica 420 Br 18
    Tel.: 063/577-601, 
  • Proizvodnja
    Ulica 420 Br 18
    Tel.: 063/7715-406, 

az ön képei:

al rolók
alu ablak
alu és pvc ajto
aluminium ajtó ablak
aluminium asztalosipar gyártása és összerakása
aluminium bútorkiegészítők
aluminium garázs ajtó
Aluminum kerités
asztalos
asztalos PVC vasalatok
automata garázs ajtó
automatikus görgős ajtó
bilincsek görgős ajtóra
Épületasztalos
félig strukturális burkolat
garázsajtó
görgös ajtó
harmonika ajtó
izopán üveg
műanyag ablak
pvc ablakalatti deszkák
Cégadatok ::::

service description:

Tűzvédelmi ajtók, acélszerkezetek, épitkezési lakatostermékek és nyilászárók gyártása.

Cégünk a Belgrád melletti Szopot városkában található. Tevékenységünket 3,450 m2 felületű, saját tulajdonban levő gyártelepen végezzük 40 szakképzett munkással. Folyamatosan törekszünk termékeink minőségének növelésére, a határidők csökkentésére, igy megóvva a minőséges és pontos termelő arculatát.

Terveink között szerepel a munkaerő megnövelése, az ISO mércék által előirt minőség tiszteletben tartása, minőség fejlesztés, határidő csökkentés, a termelés automatizációja. MIndezzel szeretnénk termékeinket a külföldi piacokon is értékesiteni.

Tűzvédelmi ajtóink minőségét és tűzállóságát a JUS U.J1. 160 mércék alapján a belgrádi IMS Institut és a Fizikai laboratórium szakemberei végezték el.
Minden ajtónkhoz Ateszt lapot mellékelünk, melyen megtalálható a sorozatszám és a tűzbirás foka, a reatesztelést a törvénnyel előirt határidőkön belül végezzük el.
Az ajtók méretét megrendelőink igényeivel egyeztetjük, ami azt jelenti, hogy bármilyen méretben le tudjuk gyártani a megrendelt ajtót, ajtókat.
Ha az igények egyediek, akkor a kötelező igazolások mellett, a felhatalmazott laboratórium szakvéleményezését is mellékeljük.
Referenc listánkban megtalálható elégedett ügyfeleink hosszú sora.

Mint emlitettük a tűzvédelmi ajtók gyártása mellett, acélszerkezetek gyártásával is foglalkozunk, mégpedig:
- termelőcsarnokok acélszerkezetével
- hagárokhoz való acélszerkezetek gyártásával
- tető - acélszerkezetek
- napellenzők, ereszek acélszerkezete stb.

Épitkezési lakatostermékeink közül kiemelnénk a következőket:
- egyenes, spirális illetve félspirális lépcsők acélszerekezete
- csúszó és forgó gyárajtók
- ablakok, tetőablakok, acél salonok
- rozsdamentes lábtörlők, lefolyó rácsok stb.

az ön képei:


acél összeszerelős csarnok
aluminium tuzvedelmi ajtok
automatikus görgős ajtó
automatikus ipari ajto
bilincsek görgős ajtóra
előállítás
épületi lakatos termékek
fém feldolgozás
fém termékek
fémfeldolgozás
fémipar
fémtermékek
fire doors .
görgös ajtó
hálák
ípari ajtó
ipari gyors ajtó
lakatos áru fémkonstrukciók
lépcsők fémkonstrukciója
összeszerelős csarnok
tüzvédelem
Cégadatok ::::.

service description:

ROLÓK, RÁCSOK, GARÁZSAJTÓK
LEMEZEK VÁGÁSA ÉS HAJLITÁSA
FÉMEK PLASZTIFICIROZÁSA
FÉMEK GALVANIZÁCIÓJA
HOMOKFÚVÁS

Cégünk DSN név alatt 1992-ben alakult. Az elsők között voltunk, akik rolós rácsokat és rolós ajtókat kezdtünk gyártani.
Az évek során komoly szakmai tapasztalatra tettünk szert, igy ma már kielégitjük a hazai mellett a külföldi megrendelők igényeit is.
Munkacsarnokunk több mint 1000 négyzetméteren fekszik, ahol magasszakképzett szakemberekkel, modern termelési folyamattal és gépparkkal dolgozunk.

A külső biztonsági rácsokat dekorativ formában gyártjuk, 8 mm-es hidegen kihúzott acélcsőből, a végén plasztificirozzuk különböző szinekben.
Ezek a biztonsági rácsok legelterjedtebbek az üzlethelyiségek kirakatain és bejáratain, ahol lényeges a biztonság, az esztétika és természetesen az is, hogy látszon az üzlet beltere.
Kézi emelés mellett automata - távirányitós rácsemelőket is beszerelünk.
Tipusok:
1) nagyobb roló-rács a következő méretekkel: "okca" 140x90 mm
2) kiseb roló-rács 60x40 mm-es méretekkel

További elérhetőségek:

  • Telefax
    Tel.: 034/324-535, 
  • Mobilni
    Tel.: 063/637-909, 
  • Mobilni
    Tel.: 063/602-605, 
  • Drage Todorović 1

az ön képei:


 gyors ipari kapuk
aluminium garázs ajtó
automata ajtó
Automata ajtók
automata garázs ajtó
automatikus akadály
automatikus görgős ajtó
automatikus ipari ajto
biztonsági bejárati ajtó
elektromotorok ajtókra és kapukra
fém biztonsági ajtók
fém termékek bevonása
garázsajtó
görgös ajtó
ípari ajtó
ipari automatizálás
ipari gyors ajtó
ípari motorok
ipari szegmens ajtók
konzolos rámpák
korrózió védelem
parking ramp
rakodo rámpa
rámpák
rolló ajtó beépítése
rolló rácsok
Cégadatok ::::.

service description:

Cégadatok ::::.

service description:

Brinmetal garázskapuk, ipari és billenő kapuk, zárszerkezetek..

További elérhetőségek:

  • Tel.: 062/206-896, 
Cégadatok ::::.
Bulevar Umetnosti 4
Beograd, 11000
Szerbia
Érdeklődjön Térképen

service description:

Cégadatok ::::.
Čukarica- Vinogradski venac 7
Beograd, 11000
Szerbia
Tel.: 011/237-03-37
Térképen

service description:

Facebook