Cégadatok :
Megtekintve: 126830

service description:

A „Montel“ vállalat, mint építőanyag gyártó üzem 1988-ban alakult meg.
Székhelye Kishegyesen, a Szabadkát és Újvidéket összekötő regionális út mellett, saját 11500 m² területű telephelyén található.

A vállalat fejlődését a fert gerendák, vagyis az emeletközi konstrukciók és mennyezetek kialakítására legelterjedtebb szerkezet gyártása alapozta meg. Időközben a vállalat igazítani tudta termelési irányvitelét a piac követelményeihez, és ennek eredményeként bővült saját termékeinek skálája: kéményrendszerek, könnyített betonból préselt falazó és
- ventillációs blokkok , beton csövek és

– oszlopok, áthidalók, megmunkált betonvas.

A termelési program fejlődésével párhuzamosan - a vállalat keretein belül - építőanyag forgalmazása céljából fatelep nyílt. Az „alapoktól a tetőig” irányelvre hagyatkozva, és a kínálat kiegészítése eredményeként az áruforgalom évről-évre növekeszik.
Vásárlói eredményesebb kiszolgálása érdekében a vállalat rendelkezik 2,5 - 25 tonna teherbírású szállítási eszközökkel. Így, a helyi kiszállítás mellett teljes eladási körzetében is biztosítani tudja termékeinek házhozszállítását.
A Montel termékei főleg Vajdaság területén vannak jelen, valamint a közelmúltban komoly külföldi érdeklődések hatására elindult a kivitel a szomszédos országokba ...


Kérdéseivel forduljon bizalommal eladási referenseinkhez
személyesen vagy az alábbi telefonszámon:
024/731-491
illetve küldje el e-mail címünkre:
montel@ptt.rs

VÁRJUK ÖNT A KÖVETKEZŐ CÍMEN:
Fő utca 106/a 24321 Kishegyes

Nyitvatartás: Hétfő – Péntek: 7.00-15.00
Szombat: 7.00-13.00









További telephelyek:

az ön képei:



Áthidaló
beton elemek
beton oszlopok
betonblokk
betoncsövek
betonvas
betonvas (ki)egyenesítés
betonvas görbítése
betonvas kihúzása
betonvas megmunkálás
emelet közötti konstrukció
építés
építészet
Épitőanyag
építőanyag kereskedés
építőanyag lerakat
Építőipari anyagok lerakatok
Cégadatok :
Megtekintve: 110273

service description:

Vibro-stub 2004-ben alakult.
Alaptevékenységeink a következők:
* gyümölcsösök, szőlőskertek és legelők bekeritése
* keritésekhez betonoszlopok készitése, forgalmazása és beépitése
* behaton lapok gyártása, forgalmazása és beépitése
* vas és fémkapuk gyártása és beépitése
* fert gerendák gyártása és forgalmazása
* oltott mész készitése és forgalmazása
* épitőipari termékek forgalmazása
* épitőipari munkák kivitelezése
* új: dekorativ beton STENCIL
* kulcs a kézbe
A fent felsorolt tevékenységek nagyrészénél a "kulcs a kézbe" módszerrel dolgozunk.
Látogasson el hozzánk, hivjon minket. Válassza ki termékünket, redelje meg szolgáltatásunkat.
A szállitás, az alapok elkészitése, beépités ill. a munkák végzése a mi feladatunk.

az ön képei:




behaton
behaton elemek
behaton kö
behaton kocka beállítása
behaton lapok
bekerítés
beton elemek
beton elemek gyártása
beton festékek
beton golyo
beton kuglik eladása
beton kuglik gyártása
beton lakkok
beton lap
beton munkák
beton oszlopok
beton oszlopok értékesítése
beton oszlopok telepítése
beton szegélykő
beton szegélyek ereszcsatorna készítése
Cégadatok :
Megtekintve: 104448

service description:

SZTR METALOUNIVERZAL
DRÓT ÉS HUZALTERMÉKEK GYÁRTÁSA

Cégünk drót és huzaltermékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozik:

* cinezett és plasztificirozott univerzális drótháló
* épitkezési és kézműves szögek minden dimenzióban
* griffelt hálók
* sulc hálók
* égetett drótok
* szöges drótok
* cinezett és plasztifikált drótok (rinfuzban) különböző méretekben
* rabic és merkur hálók
* cinezett sziták és szúnyoghálók
* beton és fémoszlopok
* keritések felszerelése terepen
* huzalfeszitők

Termelési folyamatunk automatikus és megfelel az érvényes mércéknek, előirásoknak.
A beszerelést professzionális szinten végezzük, mivel rendelkezünk a legmodernebb mechanizációval és a szükséges szerszámokkal.
Állandó jelleggel arra törekszünk, hogy termékeink és szolgáltatásaink minőségesek legyenek.
Termékeinket saját járművekkel szállitjuk vevőink cimére.

Cégünk 1994-ben alakult, székhelyünk Újvidéken a Tekelijina 16. szám alatt található.
Ez a cim alatt van a késztermék raktárunk, ahonnan végezzük az értékesitést.
A termelőcsarnokunk pedig Karlovácon található a Zmaj Jovina utca 22. alatt.
Az elsők között kezdtük gyártani az épitkezési és kézművesi szögeket.
Igyekszünk, hogy raktárkészletünk állandó jelleggel teljes legyen, hogy minden pillanatban ki tudjuk elégiteni igényes vevőink kivánságait.
Nagykereskedelmi és kiskereskedelmi áraink konkurensek a piacon.

További telephelyek:

  • gdja.Nataša Spasojević
  • gdin.Dragan Babić

az ön képei:


beton oszlopok
beton sapka
cinezett huzal forgalmazasa
csavarárú szögek
drót
drót eszközök
drót kerités
drót drótháló
drót rugó
Drótok
égetett drót
építési szegek
fém kerítés
galvanizált drót
huzal elemek
huzal nagykereskedés
huzalból készült termékek
kerítés
kerítés gyártás
kerítések
kerítések plasztifikálása
kis beton oszlopok
Mesh rest
műanyag drót
szeg (szög) gyártás
Szögek
szúrós drót
udvar kerítés
univerzális mesh

beton oszlopok
beton sapka
cinezett huzal forgalmazasa
csavarárú
Cégadatok :
Megtekintve: 81055

service description:

Cégünk betonból készült termékek, betonkockák gyártásával és beépitésével foglalkozik.
A beépitendő terület előkészitését is elvégezzük, mint pl a terep nivelációját, föld kiásását, a föld elszállitását, törmelék és homok szállitását és feltöltését.
Cégünk több mint 15 éve sikeresen működik, mivel 1995-ben alapitottuk.
Kinálatunban lévő betonkockák magasminőségű alapanyagokból készülnek, speciális adalékokkal, melyek termékeinket szivóssá teszik a nyomással, teherrel, kopással és faggyal szemben.
A már beépitett kockákat fel lehet szedni és más helyre átrakni. Alkalmasak utak, járdák, parkolók, beállók, sétányok, benzinkutak és más felületek lefedésére. Több szinben készitjük termékeinket, a megrendelők igényeinek megfelelően.
Kinálatunkban a következő termékek találhatóak:
1/ öntött beton elemensek többféle alakban :
* barokk (vastagsága 2.5 cm i 6 cm, 28 kom/m2)
* barokk eko (vastagsága 6 cm, 14 kom/m2)
* tégla (12 cm x 18 cm x 6 cm, 45 kom/m2),
* intera (22.5 cm x 13 cm x 6 cm, 38 kom/m2),
* szegélyek utakhoz (12 cm x 18 cm x 60 cm i 16 cm x 8 cm x 50cm),
* kanálisok (16 cm x 25 cm x 6 cm i 25 cm x 35 cm 8 cm),
* ornament (30 cm x 30 cm x 3 cm, 11 kom/m2),
* márvány (30 cm x 30 cm x 3 cm, 11 kom/m2).
2/ vibropréselt elemensek:
* behaton (vastagsága 8 cm, 36 kom/m2),
* tégla (10 cm x 20 cm x 8 cm, 50 kom/m2),
* meba (60 cm x 40 cm x 10 cm, 4 kom/m2),
* szegélyek (12 cm x 18 cm x 50 cm i 18 cm x 24 cm x 80 cm).
3/ épitkezési blokkok
4/ betonblokkok (39 cm x 24 cm x 19 cm, 12.5 kom/m2) (39 cm x 19 cm 19 cm, 12.5 kom/m2) (39 cm x 12 cm x 19 xm, 12.5 kom/m2)

További telephelyek:

  • gdin.Todor Trivunović
    Tel.: 063/8562-679, 

az ön képei:


 betonelemek termelése 
aszfalt kellékek gyártása
behaton
behaton elemek
behaton kö
behaton lapok
beton
beton ajtó
beton alap
beton dekoráció
beton elemek
beton elemek gyártása
beton előállítása
Cégadatok ::
Megtekintve: 16324
Majšanski put 348
Szabadka, 24000
Szerbia
Érdeklődjön Térképen

service description:

az ön képei:

beton dekoráció
beton oszlopok
beton szökőkút
Cégadatok ::
Megtekintve: 7611
Mohačke 56
Szabadka, 24000
Szerbia
Tel.: 063/523-049
Térképen

service description:

Cégadatok ::
Megtekintve: 14644
Čačanski partizanski odred
Čačak , 32100
Szerbia
Érdeklődjön Térképen

service description:

Cégadatok ::
Megtekintve: 18777

service description:

Cégadatok ::.
Megtekintve: 143
Ljubić, Ul. 558
Čačak , 32100
Szerbia
Tel.: 032/461-103
Fax: 032/461-102
Térképen

service description:

Cégadatok ::.
Megtekintve: 32524
Krnješevačka 127.
Šimanovci, 22310
Szerbia
Tel.: 022/481-757
Térképen

service description:

További telephelyek:

  • vl.Darko MIličević
    Tel.: 063/70-98-358, 
Cégadatok ::.
Megtekintve: 4162
Kozjak
Loznica , 15300
Szerbia
Érdeklődjön Térképen

service description:

Cégadatok ::.
Megtekintve: 10044
Beogradski Put 150
Szabadka, 24000
Szerbia
Tel.: 024/670-175
Térképen

service description:

Cégadatok ::.
Megtekintve: 24161
Jugoslovenske Armije 44
Bačka Palanka, 21400
Szerbia
Tel.: 021/60-41-247
Térképen

service description:

az ön képei:

behaton
behaton elemek
Cégadatok ::.
Megtekintve: 6850
Španskih boraca 32/9
Beograd, 11000
Szerbia
Érdeklődjön Térképen

service description:

Cégadatok ::.
Megtekintve: 25378
Apatinski put bb
Zombor, 25100
Szerbia
Tel.: 025/421-362
Fax: 025/421-085
Térképen

service description:

az ön képei:

beton
beton elemek
beton grillező
beton oszlopok
beton trafóállomás szerelés